Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

8-ik nap

2018-11-05

Fogytam tobb, mint fél kilót. Egyébként a testsuly nem mindig tükrözi az ideális test alkatot. Egy kilogramm zsír haromszor akkora, mint egy kilogramm izom. Ezt figyelembe kell vennünk a fogyokura során. Persze én kb. 3 évtizede mérem magam szinte minden reggel. Kontroll alatt tartom a súlyom. Mellette van nehany nadragom, ami éppen csak jó rám, amik a ruha kontrollt szolgálják. Ritkán hordok szoknyát, azért mert ugy könnyen felszaladhat néhány kiló. Amelyiket a vallfara tettem es kituztem a fogyás céljából egy csinos, elasztikus anyagból készült, mégis pont a testemhez simuló és testszorító fekete színű szoknya, amelyet tiz évvel ezelőtt vásároltam és nagyon szerettem. Csodás emlekek fűznek hozzá. Lehet, hogy az emlekhez ragaszkodom és nem a szoknyahoz. Valószínűleg szeretnék tíz évvel fiatalabb lenni. Emlékszem mindeddig előre néztem es reményekkel teli vártam, hogy boldogabb, sikeresebb, csinosabb legyek. De ma már tudom, hogy visszafelé kell néznem nem előre, az emlekeimbol elve. A testi hanyatlás elkezdodott, csak lélekben tudok fejlődni, sikereket elerni. Nem fogok vissza fiatalodni, nem lesz már a bőröm olyan sima, mint húsz évvel ezelőtt, egyre több "hiba" borítja testem. Mindezt pedig meltosaggal kell viselnem. A test kontroll azért fontos, hogy egészséges legyek és az öregedés jelei finoman, lassan korvonalazodjanak testemen. Bár tudom, hogy a belső mosoly megszepiti a testet és en erre torekszem.

Hozzászólások (0)