Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Egy hónap múlva

2018-11-25

A tegnapi nap folyamán rajottem arra, hogy a celhoz vezető út tele van akadályokkal, megteveszto elagazasokkal. Az optimista gondolkodás nem elegendő, ahhoz hogy elerjem az áhított célomat, a fogyast. Ám leszogezem, hogy nem mindig a cél elérése ad megoldást a problemara, hanem a hozzá vezető út. Vendégeket vartunk, két kedves embert, akik korábban szintén meghivtak bennünket az otthonukba. Három órára hívtuk őket es addigra felforgattuk a lakást, (takaritas, mosas, ablak tisztítás, főzés, sütés stb.) tehát mire megerkeztek jócskán elfaradtunk.. Természetesen izgultunk, hogy minden rendben elkeszuljon, de sajnos hiába igyekeztünk, sőt nagyon akartunk megfelelni, annál tobb akadályt gorditettunk teendőink elé. Az előző nap megsutott piskóta nem jött fel, másikat kellett sütni, a rizs puha lett, a hus túl főtt, a sült krumpli sem volt tökéletes, a piskotahoz készített öntet szintén nem akart sikerülni, pedig olyan honlap receptjét kértem segítségül, ahonnan barmilyen recept alapjan sutottem vagy főztem szinte minden sikerült. Mindezek oka az volt, hogy nagyon akartam egyszerre mindent. Ami persze nem lehetséges. Ilyenkor ugyanis az ember belekerul egy olyan orvenybe, ami csak sodorja a cél felé, de aztán annyira belesodrodik a gondolatok hálójába, pontosabban abba, hogy mikor leszek kesz, ennek nem igy kene kineznie, vajon ízlik nekik, eléggé tiszta a lakás stb. hogy végül semmi sem ugy sikerül, ahogy szeretne. No persze a párom mindezt érezte és ő is el kezdett aggódni, aminek az lett a kovetkezmenye, hogy osszevesztunk. Ugyan elkeszutunk, mire megerkeztek a barataink, csak nem lett semmi sem olyan, amilyennek elkepzeltuk, ráadásul éhes voltam, nem torodtem a fogyokuraval jócskán bevacsoraztam. Mi ebbol a tanulság, ne akard egy nap alatt megvaltani a világot semmi értelme nincs.:) Csak elsodrodsz, bekebelez a téves gondolkodás, a türelmetlenség, elegedetlenseg örvénylő tengere. De, hogy mi a varázslatos mindezekben, hogy végül kikerultunk az orvenybol, es valahogy finom lett a Somlói galuska, finom lett a rizibizi, a tul főtt hús a pikans tárkonyos martassal egyedi lett, a barátainknak pedig láthatóan nagyon ízlett a viszontagsagos körülmények között készült vacsora.

Hozzászólások (0)