Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Új szerelem 3.

2019-07-08

Egy hét múlva ismét irtam neki, mire ő azt kérdezte váratlanul, hogy ki vagy? Mintha nem ismerne, úgy viszonyult hozzám az üzenetében. Nagyon fájt.... Így hát felhivtam. Persze mondanom sem kell, hogy milyen gonosz volt velem. Azt mondta, hogy tán nem gondolom, hogy velem akart valami komolyabbat is. Különben is egyszerre 18 nővel levelezik és hagyjam őt békén, ne zaklassam. Majd kinyomta a telefonját. Még kétszer próbálkoztam aztán hagytam. Megirtam neki, hogy nagyon gonoszan bánik velem. Én őszinte érzéssel viseltettem iránta, megmutattam neki a testem féltett szegletét is, soha nem tettem meg ezt egy férfinak sem. Hiszen bárkinek megmutathatja, ami szegyenerzetet táplál bennem. Azt uzentem, ha nem veszi fel a telefont, hozzám nincs vissza út. Ezt az üzenetet követően felvette a telefont, miután megcsorgettem és nehany percet beszéltünk, bár most már kissé humoros, de nyers volt a stílusa. Majd záró mondatkent csak annyit mondott, hogy elnézést vendégek jöttek, majd ismét megszakadt köztünk a kapcsolat. Megirtam neki, hogy én nem haragszom rá, és neki sem kellene haragudnia. Ugyanis azt kérdezte az üzenet valtasok között, hogy kurtizan vagyok-e, mire én azt válaszoltam dühösen, hogy nem vagyok kurtizán és lehülyeztem őt. Szerintem természetes reakció volt, hülye kérdésre hülye választ kapott. Majd azt is megirtam neki, hogy szeretem és értékelem őt úgy mint férfit és mint embert. Boldogan levelezek vele bármi legyen levelvaltasunk vége, ha ugy akarja akkor barátok leszünk. Sajnos ezekre az uzenetekre már nem válaszolt. Ketsegbeesesemben újból felhivtam a jóst. Azóta hivogatom, amióta elmenekultem a paromtol. Azon a délután már eldontottem, hogy elhagyom a volt páromat, sőt korábban, mindig amikor dühkitöresei voltak, közelebb kerültünk a végső szakitashoz. Tehát azon a januári pénteken, amikor ott álltam a lakásban - becsomagolva a legfontosabb dolgaimat, gondosan megtervezve, hogy mire lesz leginkább szükségem, addig míg végleg elkoltozok tőle, ugyanis akkor menekültem tőle el már nem először - és felhivtam angyalszemet. "Miben segithetek" szólalt meg a mostanra nagyon ismerős hang. A következő mondata csak az volt, hogy valami nagyon szörnyű dolgot érzékel körülöttem és hogy meneküljek onnan, ahol most vagyok. Kerdezte, hogy mi történt és röviden elmondtam, hogy konfliktus helyzet alakult ki a párom és köztem, melynek borzalmas következménye lett. A Jós azt tanácsolta, hogy ne menjek hozzá vissza, mert ugy látja, hogy nem egyszer erős késztetés vesz majd hatalmába, hogy újból vissza menjek hozzá. Mindig lesznek közöttünk olyan nézeteltérések, melyeket nem tudunk majd rendezni és hogy az a férfi izgága, pszichopata ember. Megfogadtam a tanácsát amely megerősített korábbi döntésemben. Most ismét felhivtam, hogy megkerdezzem újdonsült kapcsolatom veszélyben van-e. A Jós megnyugtatott, azt mondta, hogy egy két héten belül, de a hónap 15-éig megnyugszik és jelentkezni fog. Elmondta, hogy nagyon komoly kapcsolat van kialakuloban. Ez az ember komolyan gondol engem, velem képzeli el az életét csak még gondolkodik. Kérdeztem, hogy mindig ilyen lesz, mire a Jós azt mondta, hogy csak most viselkedik ilyen tavolsagtartoan, később nem ilyen lesz, de azért legyek óvatos ne nagyon sertsem meg őt, mert neki is vannak múltból hozott negatív emlékei. Azóta várom őt...most 8-a van. Két nappal később üzent a Jós, hogy rakjam rendbe gondolataimat, ugyanis a múlt emlékeit túlzottan negatívan értékelem. Ne ugy gondoljak a hibaimra, ahogyan nem kellene, értékeljem át. Nem véletlenül jutottam el idáig, minden okkal történik. Egész nap azon gondolkodtam, hogyan emlekezzek vissza a volt páromra és a közös emlékeinkre. Rájöttem, hogy minden ugy volt jó, ahogyan történt és, hogy igyekszem másképp cselekedni, ha hasonló szituációkban talalom magam, mint a választás család és párkapcsolat között. Nincs ilyen! Nem választani kell, hanem hol a családot, hol a párkapcsolatot kell erősíteni, amikor szükség van rá. A két út egymás mellett párhuzamosan kell, hogy fusson, s nekem azon kell gyakrabban járnom, amely igényli lépteim súlyát! Egyertelműsítenem kell szeretteimmel azt, hogy merre tartok és mit akarok az élet bármely területén, és hogy kitartok bármilyen nehéz út áll előttem. A Jós ismét megerősített abban, hogy jól gondolkodom. Azt mondta, hogy 15-én lesz a sors fordító nap, amikor tiszta lappal kezdhetem újra az életem területein, úgy mint párkapcsolat, család, munka stb. Életem szinte minden területén pozitív változás következik be. A vágyott férfi pedig újból belép az életembe, korábban is, mint ez a nap.




Hozzászólások (0)