Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Nem jött vissza 2

2019-06-22

Ahogy teltek a napok, egyre szomorúbb érzés kerített hatalmába. A festővel szinte napi kapcsolatban voltam. Már messengeren folytattuk a beszélgetést, ugyanis köszönettel küldtem neki egy számot, hogy hallja a hangomat. Persze mindezeket megelozte az a történet, hogy megkerestem egy újabb jóst, most egy nőt, hogy segítsen feltarni lelkem bugyrait. Ő azt mondta, hosszas elemzése szerint, hogy jon majd egy harmadik férfi, aki ugyan hisztis lesz, de vele jobban járok, mint azzal aki elhagyott olyan hirtelen, mert az a férfi a későbbiekben sem fog nagy érdeklődést tanúsítani irántam, de most meg kötődik hozzám. Mit ne mondjak, amikor először írtam a festőnek, nem gondoltam még, hogy ő lesz a harmadik férfi, azt gondoltam, hogy majd ő segít visszakapnom a szerelmet. A szerelmes történetem első férfi szereplője természetesen még jelen volt az eletemben, fizikai és spirituális síkon is. A fizikai síkon csak az időnkénti messenger üzeneteket és a telefon beszélgetéseket értem. Az eszemmel tudtam, hogy hozzá nincs vissza út, de a szívem még mindig fájt, nehéz volt parancsolnom neki. Közben letiltottam facebookon és messengeren is, kitoroltem a telefonszámát, amelyet termeszetesen fejből tudok. Én letiltottam Istvánt, Imre letiltott engem.. Szép kis hármas... Szerintem ez az őrült viselkedés első fázisa. Nem ismertem magamra. Mindennap próbáltam egyre tavolodni Istvántól, de az emlékek mindig rám törtek. Közben arra vágytam minden idegszalammal, hogy Imre vissza jöjjön hozzám. Egy napon a festő ezt az üzenetet küldte : Azt mondtad, hogy ez a férfi szeret téged... Kétlem. "Az után a férfi után ne fuss, aki a füle botját sem mozdítja" Ekkor már nagyon összezavarodtam, vajon igaza van? Egy kicsit gyanitottam, hogy talán el akar választani tudatosan Imretől. Ingerülten válaszként azt irtam, hogy én vagyok az oka annak, hogy elment, mert igazából nem volt olyan külleme, mint a volt paromnak, és alacsony volt, de mindezeket az érzéseket kikuszoboltem volna. Ekkor már valami megmozdult bennem a festő iránt. Amikor őt meglattam a tarskeresőn, csak annyit vettem észre, hogy hívják es, hogy művész ember, akkor más információ nem érdekelt róla. Nem igazán néztem, hogy hány centi, dohányzik-e, annyira emlékszem, hogy diplomás. A bemutatkozasabol megallapitottam, hogy értelmes, jó ember lehet. Majd amikor másnap válaszolt, akkor figyeltem meg pontosabban, hogy mit írt magáról.... Folyt

Hozzászólások (0)