Egy hónapja egyedül

Még most is nehéz elhinnem, hogy újból a saját kis lakásomban élek. Hosszan tartó beszámoló lenne, ha leirnam hányszor éltem meg ezeket az élményeket, melyek most körül ölelnek. Az elmúlt években körülbelül háromszor költöztem el, olyan angolosan távozva imádott paromtól, akit húsz évi boldogtalan házasság után ismertem meg. Csak azért, mert bár szerettem, de sajnos nem viseltem el a kitöréseit, amit néha pofon is követett, annak ellenere, hogy ő is nagyon szeretett. Ez biztosan igy volt, éreztem, de akkor sem volt oka bántani engem. Több próbálkozás nem lesz, nem megyek vissza hozzá. Szinte mindennap ír, felhiv, könyörög. Ígéri, hogy megvaltozik, de én mar nem hiszek neki. Erős vagyok, inkább egyedül élek, mintsem, hogy attól feljek, mikor tör ki megint. Sajnálom ezt a kapcsolatot, mert nagyon értékes volt, sok csodálatos dolog történt köztünk az elmúlt években, de sajnos bearnyekolta ez az apró probléma. Az ertekrendunk nem voltak azonosak, talán az almaink igen. Igy a csaladunk ertekrendje is eltero volt, ez okozta a problémát. Immár egy hónapja egyedül élek. Egyik nap a másikat követi, nem könnyű elviselni az egyedül létet, de eros vagyok. Picit remenykedem még egy új boldogabb jövőben, de a felelem árnyéka rám vetül, es olyankor halvanyul a remény.