Ma Kiraly Csaba zongora koncertjén voltunk a párommal és a barátnőmmel. Nagyon nagy élmény volt hallgatni és látni egy olyan ember munkáját, aki szamtalan sikeres koncertet adott az országban es külföldön is. Ahogyan hallgattam az altala eloadott zongora műveket, egy teljesen más dimenzioban éreztem magam. Csak mosolyogtam es tátott szájjal hallgattam a zenét. Elgondolkodtam azon, hogy én is valaszthattam volna a művész pályát, talán boldogabban ebrednék reggel, mert azt csinálnám ami örömmel tölt el. Ám ez egy nagy dilemma, ugyanis ebből nem biztos, hogy meg tudnék elni. A sikerhez több tényező is szükséges. A sors keze, az hogy ezt meglassam, olyan szülők akik segitik kibontakozni a tehetsegemet és kitartás ahhoz, hogy megvalositsam mindazt, ami a sikeres elethez kell. Ahhoz, hogy meg elhessek abból, amit szeretek keményen kell dolgoznom. Tehát olyan sok különbség nincs a mostani munkám és a vágyott munka ( művészeti tevekenyseg) kozott, csupan csak annyi, hogy azt élvezettel tenném. Jelenleg is keményen dolgozok, de nem vagyok elégedett önmagammal, egyrészt, mert nem szeretem annyira a jelenlegi munkámat és mert nem vagyok még jó benne. Itt van a bökkenő, elvileg az, hogy itt vagyok és ezt a munkát végzem, részben magamnak koszonhetem. Elvegeztem a kozgazdasagi főiskolát, azért hogy jo munkahelyem legyen és jó fizetesem. Tulajdonképpen jó munkahelyem van és jó fizetésem. Hát akkor, mi a bajom? Csupán csak az, hogy talán rossz oldalon állok az eletem mezején. Talán nem ez az én utam. Tudom, hogy késő ezen gonsolkodni, de tegye mindenki a szívére a kezét, jelenleg azt teszi, amit szeret, ami boldoggá teszi?