Álmatlan éjszakák gyötörtek, nem értettem mi történik velem. Annyira fájt, hogy elkeseredesemben felhivtam a volt páromat is, aki nagyon örült, hogy végre hajlandó vagyok vele beszélni. Elmondtam, hogyan tűnt el új szerelmem szereplője, amit ő higgadtan fogadott, de azért kioktato stílusban elmondta, hogy ki fognak használni a férfiak és nekik csak a szex kell, aztán eldobnak, mint egy rongyot. Én meg csak zokogtam, meg akartam halni, ugy gondoltam, hogy teljesen osszegabalyodtak életem szaljai. Már odaig jutottunk, hogy azt montam a volt páromnak, hogy lehet az lenne a legjobb, ha folytatnank a kapcsolatunkat, aminek ő nagyon örült. Hajnal négy óráig beszéltünk, majd reggel jött az ébredés és radobbentem, mit tettem. Felhivtam a lányomat és elmondtam, hogy volt egy kritikus pillanatom, ő természetesen kikeszult és a testvérével együtt kértek, hogy ne menjek vissza. Addig beszélgettünk, mig rajottem, hogy oda már nincs vissza út. Természetesen ezt megirtam neki es kértem, hogy felejtse el ezt a tevedesem. Vissza terve a második férfihoz, tudtam a mélyen gyökerező tudatomban, hogy mi nem illünk össze, de az ego csak ösztökelt arra, hogy ne adjam fel. Irtam neki néhány sort, emailben, sms-ben, facebookon, de semmire sem válaszolt. Egyszer messengeren, írta hogy jó velem beszélni, néhány mondat, az is nagyon halk, olyan távoli volt. Aztán teljesen megszűnt létezni, mint az előző párom. Olyan érzés kerített hatalmaba, mint a Ghoost c.filben, a női főszereplőt. Fajdalmas tudattalan felismeres volt mindez, amikor egy éjszaka végső elkeseredesemben a tarskeresőn megpillantottam egy férfit, aki egy jó kiallasú művész, később kiderült, festőművész. Esküszöm, hogy nem akartam tőle semmit, csak a kérdésemre választ kapni. Igy hát megkerdeztem tőle, hogy mit tegyek, fájdalmam orvoslása képen. Elmondtam neki, hogy szeretek egy férfit, akivel rövid ideig éltem boldog perceket, s nem tudom okát, annak, hogy miért ért véget fizikai síkon a csodálatos kapcsolat. Ugyanis a lelkem mélyén a spirituális síkon tovább játszódott a szerelmi történet és tudtam, hogy a férfi is szeret még engem. S mivel egy művész másképp látja az élet dolgait, így válaszra várva elkuldtem levelem a festőnek. Bár kicsit félve vártam vissza választ, mert ahogyan ranyomtam az entert levelemre, az egóm tiltakozni kezdett. S dolgom végeztével tovább szerettem azt a férfit. Másnap valaszt kaptam a festőtől. "Tudom fáj...Egy igaz szerelmet csak egy nő tud megmenteni... Ha elment, örökre el kell vágni a felé vezető utat, hogy vissza se tudj menni.. Az elsőt a nőnek, a másodikat a férfinak ajánlom! Ha ez a te utad, hát menj, mentsd meg a szerelmet.!" És befejező mondatkent megadta a telefonszamat. Mire én ezt válaszoltam : köszönöm szépen a tanácsot. Másnap újból írt, de immár csa ennyit :" Mit érsz vele? Ekkor kicsit összezavarodtam és azt irtam, hogy megfogadom a tanácsát, és öt kérdőjelet küldtem... Azonnal válaszolt ekképpen : Öt kérdőjel, nem csak ennyi van, több mint gondolnánk. Ha igazán szeret, menj, járd végig utadat, találd meg újból őt. Megkerdeztem tőle, hogy miért adta meg a telefonszámát, de ő erre a kérdésemre nem válaszolt. Mindeközben én továbbra is fájdalmasan éltem meg mindennapjaim perceit, visszavarva a szerelmet... Napok teltek el, melyek hosszú évtizedek súlyát hordozták, múlt, jelen s jövő egybeforrt lelkemben. Most már három férfi volt jelen életemben, persze akkor ezt még nem tudatosan érzékeltem. Próbáltam lezarni a múlt csodás és egyben gyötrelmes szakaszát, formáltam a jelen történéseit, a jövőt mit sem sejtve. Egy remény volt bennem, hogy a férfi kit szeretek egyszer csak itt terem előttem...